617.

“Nem érdekel, hogy idővel minden rendben lesz, tudom én is nagyon jól. Hidegen hagy, hogy majd az idő múlásával minden megoldódik, mert én a mostban vagyok és élek, éppen abban, ami fáj. Most érzem és nem később, most érzem úgy, hogy apró darabokra hullok szerteszét, ezért hagyd meg nekem, hogy zokogjak, mert erre van szükségem, hogy önszántamból tudjam elengedni a dolgokat, majd újra összerakni a szálakat és magamat, ahogyan eddig is.”