642.

Sosem tudom meg,hogy mi voltam neked..Barát,akit mindennél jobban szerettél,szerelem,akit soha nem akartál elérni,és elismerni. Vagy csak egy lány,aki olyan hülye volt,hogy bedőlt neked..

641.

Csalódtam. Megint csalódtam. De nem baj, majd idővel jobb lesz –mondogatom. De nem. Soha nem lesz jobb. Mire kiheverném az előző csalódást már rögtön jön a másik. Mintha egy hülye körforgás lenne az élet. Mert az is. Egy rohadt körforgás az egész élet. Megismersz valakit, megszereted, csalódsz benne és szakítotok. Aztán megint megismersz valakit és kezdődik előröl az egész. Azt mondják, hogy más vállán könnyebb a feledés. De nem mindig. Megszereted azt a srácot is. És benne is csalódnod kell. Ez lenne az a csodás, boldog élet amiről mások beszélnek? Mert szerintem ez nem a csodás boldogság. Köszönöm, de én ebből az életből nem kérek.

640.

Fájt,sírtam,szenvedtem napokig,hetekig. De már túl léptem,elhagytam az emléked,és már az a mély seb is begyógyult amit akkor szereztem,mikor elhagytál. Mosolygok,mindenben és mindenkiben meglátom a szépet újra. Már nem érdekel,mi történik veled,és mikor vagy szomorú. Egy próbát kell még kiállnom: túl élni azt,amikor elsétálsz mellettem,minden szó nélkül.

639.

-Elfogom engedni,és nem fáj többet. 
- Nem olyan egyszerű. Tudom,hogy szörnyű érzés..
- Nagyon fájdalmas.
-De ennek van jó része is. Egy gyönyörű pillanata.
-Mégis mi lehet ebbe gyönyörű?
- Ha egy év múlva,vagy fél év múlva találkoztok. És egymás szemébe néztek,mosolyogtok. Olyan "még mindig emlékszem rád..ránk" mosoly. Majd elnéztek a távolba,és eszetekbe jut,amin keresztül mentetek ketten,amikor még ti voltatok a tökéletes páros. Megelevenedik előttetek a múlt,az izzó szerelem,és az egymásért folytatott véget nem érő küzdelem. Majd újra egymásra tekintetek,és elindultok a másik felé. Köszöntök,és távoztok. Mindkettőtök vissza néz egy másodperce,és átkozza a napot,amikor hagyta a kettőtök kapcsolatát elveszni a semmibe.

638.

Miért van az, hogy egyes embereket lehetetlen elfelejteni? Egy dal, egy hely, egy mozdulat - bármi felidézi benned, és onnantól kezdve nem tudsz parancsolni a gondolataidnak. Hiába szenvedsz tőle, a hiány feleslegesen uralkodik el rajtad, mert soha nem lesz semmi már a régi. Az emberek változnak, te pedig nem tehetsz ellene semmit, csak nézed csendesen, ahogy az, aki valamikor az egész világot jelentette neked, szép lassan kisétál az életedből.

637.

Felemészt a tudattalanság,a múlt,az elmúlás. Egyszerre várom a folytatást,és félek a jövő hozta bizonytalanságtól. Lehet,hogy még mindig benne él a lelkembe? Talán onnan táplálkozik,így leszívva az összes életerőm? Minden ködös körülöttem,minden fájdalomba burkolózik. Nem érzem magam annak az embernek,aki akartam,és akarok lenni. Eltűntem az ismeretlenbe.. 
Mindenki csak egy színész,valós élet nélkül. Próbálok a jövőmbe kapaszkodni,és legkevésbé visszavágyni a múltamba. De ahogy a szívem szétrepedezik,és ahogy érzem hogy fáj,nincs erőm.. elpárolog lassan,mint egy pohárnyi víz. Könnyedén,nyomtalanul,visszahozhatatlanul. 
Még mindig vissza akarom kapni a világom,ami tőled volt teljes. Hova lettél? Mért hagytál itt?
Bárcsak visszakaphatnálak.. Vagy kaphatnék valami újat. Ami ugyanúgy eltorzítja a boldogságom. Egy újabb illúzió,ami mosolygásra késztet pár másodpercig.. Bárcsak.

636.

Azokon a napokon, amikor éppen csak összefutottunk, mindig erősebb voltam, mint a többi átlagos napon. Azokon a napokon, amikor rám mosolyogtál, úgy éreztem nincs lehetetlen. Azokon a napokon, amikor beszélgettünk is, táncoltam a tükör előtt, énekeltem a zuhany alatt, nevettem a testvérem faviccein, és ezerszer meghallgattam a dalt, amit te mutattál. Azokon a napokon amikor hozzám értél, bolondot csináltam magamból ismeretlenek előtt, elmondtam az embereknek mennyire szeretem őket, és nevettem míg a könnyem ki csordult. Azokon a napokon.. csak miattad: tényleg önmagam voltam.

635.

Nem az öl meg, hogy ennyire hiányzol, hanem az, hogy tudom, egy nap hamarosan elfelejtesz.

634.

Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.

633.

Nem foglak elfelejteni,ezt megígérhetem,de túl kell lépnem,hogy újra küzdhessek valakiért,hogy újra vágyhassak valamire. Egy utolsó pillantás,és már itt sem vagyok. Egy utolsó szó "viszlát.." és már mást nem is hallasz,csak pár léptet.Azt a pár halk dobbanást,ahogy elhagylak,és többet vissza se nézek.

632.

A hétköznapi életben ahhoz, hogy az ember létezni tudjon, álarcot kell viselnie, szerepet kell játszania, mert a tömeg könyörtelenül eltapossa azt, aki más, aki kilóg a sorból, aki vállalja önmagát.

631.

" ...és mikor már azt gondolod, hogy tényleg nem jöhet semmi, ami rá emlékeztet, akkor fogod szembetalálni magad az emlékeiddel. Lehet egy kép, egy zene, vagy egy mesefelolvasás, és hirtelen leomlik minden fal, amit hosszú idő alatt magad köré építettél. "

630.

Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.

629.

Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belé szerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.

628.

A férfiak többsége már csak ilyen. Amikor tudják, hogy egy nő halálosan szerelmes beléjük, s bármire képes értük, akkor könnyen veszik. Elfelejtik, hogy egy kapcsolatot ápolni kell, mert ha a sorsára hagyják, akkor a legjobb is elromlik. Amikor pedig a nő belefárad az elhanyagoltságba, abba, hogy nem kap viszonzást semmiért, és keres magának valaki mást, vagy kiszáll a viszonyból, akkor a férfi hirtelen észbe kap, s előveszi minden tudományát, amit hódítás címszó alatt őrizget a tudatában. Csakhogy akkor már többnyire késő.

627.

“Megyek, hiszen miért is maradjak? Hogy a maradék szívemből még egy darabot adjak?”

626.

625.

- Totál bele voltam esve..

- És hogy szerettél ki belőle?

- Megismertem. 

624.

“Csak én ülök ébren, félig szítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhet adó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”

623.

Az emberek rohadt mocskok tudnak lenni néha. Igen, az is, akiről nem gondolnád, akiről azt hitted, hogy ismered, majd feléd mutataja az igazi arcát, amit előtte rejtegetett. De az első esés az mindig ösztönző. Mndig arra ösztökél, hogy állj fel újra. Van, akit megijeszt a pofon fájdalma és szimplán nem hisz már senkinek. Van, akit óvatosságra int és van, akit pedig újra harcba küld. A legrosszabb, hogy nem válogathatod meg, hogy kinek szavazz bizalmat, nem szűrhetsz az elején, hogy ki mehet át a rostán és ki vegyen egy hatalmas hátraarcot. Viszont, aki egyszer elárult, egyszer bebizonyította, hogy bábuként mozgatna, azt nyugodt szívvel elküldheted a fenébe

622.

Alig félméternyire álltunk egymástól, és mégis, mintha ezer mérföldnél is szélesebb szakadék tátongott volna közöttünk. Néha hiába gyalogolsz napokon, órákon át, még ezt a félméternyi távolságot sem tudod leküzdeni, mert vannak olyan szakadékok, amiket csak agymódosítással lehetne átugrani. Azaz sehogy. Csak álltunk hát a kettőnk közt kavargó értetlenség-, fájdalom- és szerelemkatyvasz felett.

621.

620.

Ha tudtam volna hogy ekkora csalódás leszel, inkább elsétáltam volna melletted.

619.

Nem érdekel ki kedvel és ki nem.. Aki ismer személyesen régóta tudja milyen vagyok, többiek meg le vannak pisálva.

618.

617.

“Nem érdekel, hogy idővel minden rendben lesz, tudom én is nagyon jól. Hidegen hagy, hogy majd az idő múlásával minden megoldódik, mert én a mostban vagyok és élek, éppen abban, ami fáj. Most érzem és nem később, most érzem úgy, hogy apró darabokra hullok szerteszét, ezért hagyd meg nekem, hogy zokogjak, mert erre van szükségem, hogy önszántamból tudjam elengedni a dolgokat, majd újra összerakni a szálakat és magamat, ahogyan eddig is.”

616.

Kevesebbet agyalni, megérteni, elfogadni, nem elégedetlenkedni, kivárni, megérezni, rálelni, megszerezni, megszeretni, megbecsülni, ha kell, elengedni, újra várni, visszavárni, megölelni, szeretni, sírni utána, sírni vele, élni. (...) Ennyi az Élet.

615.

“Nekem olyan vagy, mint a drog, érzem, úgyis a rabod vagyok. Együtt szállhatunk, ha te is akarod!”

614.

“de jó lenne tudni, mit gondolsz ha meghallod a nevem..”

613.

“Egy fiú el sem tudja képzelni, hogy egy lány hányszor aludt el könnyes szemekkel, miatta, mert megbántotta azzal, amit mondott és tett.”

612.

Egy ember kéne, aki csak is engem szeretne. Aki elfogadna, úgy ahogy vagyok. Aki büszkén mutogatna, hogy igen, én vagyok az a lány...

611.

610.

Gondolj egy személyre. Gondolj az arcára. Gondolj a szemére. Gondolj a szájára. Gondolj a csókjára. Gondolj az ölelésére. Gondolj a kezére. Gondolj a szavaira. Gondolj az illatára. Gondolom most kurvára fáj benned valami.

609.

Semmi sincs olyan idegen és ugyanakkor semmi sem követeli annyira a megértést, mint az írás. (...) Az írás, és aminek része van benne, az irodalom, a szellem legidegenebben külsővé vált érthetősége. Semmi sem annyira tisztán a szellem lenyomata, de nincs is semmi annyira ráutalva a megértő szellemre, mint az írás. Megfejtése és megértése során csoda történik: valami idegen és élettelen teljesen jelenlegivé és ismertté változik át.

608.

Amikor szeretsz engem, akkor úgy érzem, mintha Isten megbocsátaná nekem, hogy ilyen csődtömeg vagyok.

607.

“Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerűnek tűnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak. Normális az egész. Rossznak tűnnek, de nem azok. Gyengévé tehetnének, de nem tesznek, mert pont azért jönnek, hogy még egy lépést tudj tenni, meg még egyet. Fájdalomnak látszanak, de mégsem azok. Amikor ott vagy a harcban csak az adrenalin van, az út, a figyelem, a következő lépés, semmi más. Értsd meg, hogy miért, és könnyebb lesz. Értesse meg, hogy miért, és már léphetsz is tovább. Mindig a zavar adja meg a következő lépést, az hozza ki belőled a változtatni akarást, az erőt, az újat.”

606.

Sok embernek fogalma sincs, hogy egy ölelés mikre képes.

605.

A nőt sohasem lehet kiismerni teljesen, mert mindig lesi az alkalmat, hogy olyasvalamit tegyen, amit senki sem várt volna tőle.

604.

Azok a bizonyos érzések amikor reggel felkelsz és leszarnád az egész napot.

603.