72.

“Néha csak rohadtul nehéz. Nem is érted, hogy mi, csak fáj. Aztán elkezdesz szembesülni vele, és rájössz: sokszor a legnagyobb boldogság mögött is lapulhat valami, valami igazán fájdalmas, amiről megfeledkeztél. De ottvan és ott is marad, olyan, mint egy ágyon felejtett tű: lehet, hogy nem látod, de attól még ottvan, és bizony ha hozzád ér, ordítani fogsz.”